reggel van még nekem. hulla vagyok. 8 kor felkeltem, mert vártam viki hívását, hogy hogyan megyünk táncra. na azt várhattam volna éjfélig... fél 9 kor felhívtam , azt mondta, hogy apuja felvitte táncra, és nem volt náluk telefon. mondom ok cső,majd fel mek táncra máskor. na mind1 úgy döntöttem, hogy majd a végére felmegyek és beszélek attilával. utána meg jövök haza és ennyi. holnap úgy tűnik megyek a városba fruzsival. érzem, hogy elég jó lesz. bár vele csak jól lehet lenni. azt nem tudom hova megyünk, vagy mikor. tegnap jól megvágtam magam. remek érzés. na hogy én miért vagyok ennyire béna, azt nem tudom. az idő se túl jó, a kedvem se túl jó. nincs is kedvem felmenni táncra. na mind1.. úgyis fel kell mennem, mert nélkülem nem tudok visszamenni táncra. szerzek magamnak egy személyi asszistenst.. mennyivel egyszerűbb lenne az élet. bár visszaforgathatnám az időt kb 8 évvel ezelőttre, amikor petrussal, meg kikyvel az oviban ülünk az ebédlő asztalnál a fiúkkal. de jó is volt. emléxem amikor szegény drága lelkemnek a pofijába tömtem a főzeléket. na már akkor elválaszthatatlanok voltunk. mi voltunk a 3 grácia, akik állandóan együtt voltak. akkor még én is aranyos , és szép voltam. mindig dicsértek anyának, hogy menyire szép vagyok és intelligens. na most már csak a "szép " énem van meg??nem tudom. semmi se olyan már mint régen. de az emberek változnak, az idők folyamán. 6 éves akarok lenni. ovis akarok lenni. petrával akarok lenni mindennap. semmivel törődni. anya szoknyája mögé bújni, amikor az öreg nénik dicsérnek. ha 1 évvel hamarabb megyek suliba, lehet hogy teljesen más életem lenne. ha nem megyek el edzésre, nem találkozok újra petrával. nem lenne utána, soha még egy ilyen barátnőm. akivel tudok nevetni, sírni. vele mindent tudok csinálni. irigylem magamat , hogy ilyen jó barátnőm lehet. akit már lassan 12 éve ismerek. és ebből 3-4 évig nem tudtunk semmit egymásról. örülök, hogy 2 éve abbahagytam a táncot. örülök, hogy elkezdtem atlétizálni. nem örülök, hogy megmondtam pista bának, hogy nem fogok már járni. utálom ezt a szívszorító érzést a szívemben. örülök, hogy ismét vissza megyek táncra. félek, hogy mit fognak rám reagálni a többiek. de én úgyis mindig a legrosszabbakra számítok, szóval ezért szoktam kellemese csalódni. meg akarok változni, ismét jól tanulni,hogy igenis büszkék legyenek rám az emberek , hogy igen ismertem katát. és örülök , hogy ismertem. de ezek csak eddig szavak. tettekkel kell bizonyítanom. a szavakat mindig könnyebb leírni,, mint kimondani. olvasottak alapján, minden embermást mond, mást tesz. de én nem leszek ilyen. nem fogok mást utánozni meg hasonlók. és saját magam leszek. és ha valaki így nem szeret, az sose szeretett engem igazából. tudom, hogy vannak olyan emberek, akikre örökké számíthatok. a családomra. ők mindig mellettem lesznek. akármi lesz velem. tudom, hogy mellettem fognak állni. mindenki vitatkozik a szüleivel. nincs tökéletes gyerek, nem is akarok az lenni, én csak megváltozni akarok. nem tudom, ezt ki olvassa, nem is izgat, azt tudom, hogy ezeket magamnak írom le. és én érző ember vagyok, akárki más. csak én túlságosan érzelmes, és ez lesz a bajom. mert nem bírom látni, ha a városban elmegy mellettem, egy mozgássérült, vagy egy beteg ember. utálom azokat az embereket, akik ezt nevetségesnek tartják. ebben semmi nevetséges sincs. ilyenkor belegondolhatnának, hogy ha a helyükbe lennének mit csinálnának azzal a helyzettel.
