81.

Ki voltak halva az utcák, a vendéglők, a boltok. A parkban egy idősödő bácsi volt. Benjamin. Esett. Mint mindennap Londonban. Fekete esernyővel ült egy padon, és csak nézte a csillagokat és a holdat. Nem tudta kire vár, nem tudta mit akar. Csakgondolkozott az életen. Felesége képe jelent meg előtte. Suttogását hallotta: - Miért ülsz itt oly szomorúan?, állj fel és élj! . Az élet hamar elrepül, ezért használd ki azt a rövid időt is amennyi még előtted áll. Hagyd hátra a múltadat, és töpreng el a jövőn. Mit akarsz kezdeni? Egy öreg padon akarsz ücsörögni életed végéig? , vagy elindulsz, és talpra állsz. Anastazia közelebb lépett hozzá, csókot adott volt férje arcára. Benjamin tudta, hogy nem képzelődött. Érezte felesége bársonyos kezét. Érezte régi csókja melegét. Felállt és elindult. Nem nézett vissza. Nem ment többé arra. Tudta, hogy meg kell fogadnia Anastazia tanácsát. Több mint 10 év eltelt, amikor egy napon visszasétált a parkba. Leült a régi, poros padra. Átjárta testét az az este érzései. Ismét látta feleségét. De csak mosolygott, és mutatta, hogy menjen vele. Elesett. Mikor felkelt a földről, meglátta, hogy a felesége eljegyzési gyűrűje van ott. Örökké magán hordta. A temetésén, a lánya a kezében szorította a gyűrűt. És sírt.