ÁBÉCÉDÉNEMHALLAKNEMHALLAKNEMAKARLAKHALLLANIÁBÉCÉDÉ.

lélekvándorlás.

Mint ha másban élném ki magamat. Nem vagyok az önmagam ura. Csak megyekmegyek az árral szemben. Nem veszem észre magam mellett azokat a kis dolgokat, amiket kéne. Március óta, mióta nem írtam. Majdnem hogy feje tetejére állt a világom. Voltam lent-fönt-lent-fönt. De mégis valahogy csak a jó dolgok ragadnak meg bennem. Lassan, inkább említésképpen GYORSAN itt lesz az iskola vége. Három hónap végre. Végre, hogy nem zaklatnak ostoba vegyületekkel, vagy a szaporodás jellemzőivel. NemNEMNeMésNem. Következik a "megérdemelt" pihenésem. Foggalmam sincs mit fog hozni mostantól a nagy gimnazista életem. Talán valami jobbat szebbett kedvesebbet. Minden esetre hiszek benned valóság :)Ne hagyj cserben kérlek.

Teljesen értelmetlen dolgokon gondolkozok. Egy csepp okosság se jut mostanában az eszembe, mert mindig másra terelem a témát. Ha nem lenne az az átkozott kémia és biológia, minden szebb lenne az életemben. Nem a tanárokkal vannak problémáim, na jó részben azért is, hanem maga a tantárgy megőrjít. Ha csak belegondolok azokba a hülye vegyületekbe, elfolyt a hányinger.

Végül csak eljött megint a hétvége vége, a vasárnap. Fel se eszméltem, de fennakadásokat okozott számomra, hogy már azt se tudom milyen nap van. Hétfő után megint hétfő. Ismétlődnek minden napjaim. Talán ez volt a legmozgalmasabb hétvégém ebben az évben. Hulla fáradt vagyok, de minden éberen töltött idő megérte. Még a hét elején, úgy álltak a dolgaim, hogy csak aludni fogok egész hétvégén. De mire nem jó egy drága nővér. Péntek. Körülbelül negyed 10 kor már a Cornerben ültünk, és vártuk, hogy végezzen az előzenekar. Háromnegyed 10, és már az első sorban tomboltunk a Hmtb- ra. Szombat. Először is végre megnéztem az alíz csodaországban- t. Majd háromnegyed 7 körül elindultunk a grizzlibe. Aztán pedig irány a Vian !. Bohemian betyars, Folk error, Paddy and the rats (L), és 2 ra magasságába már az ágyamban feküdhettem.

úgy gondolom, hogy tényleg boldog vagyok.

leírhatatlan :):)

Hogy mit is mondhatnék, de ironikusabban írhatnék. Vagy én változtam meg, vagy a körülöttem lévők. De egészen helyrerázódtam. Még a néha egyedül is maradok, élvezem azt a kis csendet ami körülvesz. Csak én és a gondolataim. Majd meghallom a busz zötykölődését, vagy a villamos nyikorgását, és feleszmélek. Különös dolog történt velem vasárnap este hazajövet a villamoson. Egy pár ült mellettem, de olyan igazán boldog. A lányon nem akadt meg túlságosan a szemem, de a fiúnak valahogy annyira erős kisugárzása volt, hogy muszály volt néha egy-egy kósza pillantást oda vetnem. Mikor elbúcsúzott a barátnőjétől, leült velem szembe. Vissza fogtam magam, hogy ne vegyen észre engem. Elővett egy könyvet. És hihetetlen módon, de a kedvenc kötetemet forgatta a kezében. A szememmel a sorokat követtem. Feleszmélt, és az ajtóhoz sietett jelezni. Majd elrakta a könyvét, és leszállt. Az ablakból figyeltem, majd rám nézett és egy mosollyal mondott viszlátot.

Nem is rossz. Sőt jóérzések lappanganak bennem. :D Eldöntöttem, hogy nem fogom elpazarolni erre a szombat délelőttömet, mivel van más, sokkal inkább hivogató dolgom. Jaj istenem annyira várom áhhhhhh LLL meg a másik meg a másik. Na már csak egy dolog sikerüljön::)

:)

Egy olyan napot ünnepelni, ami engem kicsit se izgat, és még csak a figyelmemet se kelti fel. Utálom a valentinnapot, mindenki nyáladzik és érzelmeskedik. Tartsd meg magadnak.

Ne foglalkozz az én dolgaimmal. Törődj a saját problémáiddal, és ne azzal pazarold az idődet, hogy holmi ócskaságokba próbálsz életet lehelni, hanem az élő dolgokat tartsd még meg egy ideig épségben. Aztán ha mindent elrendeztél a életedben, talán az én világomba is betekintést is kaphatsz. De addig semmi. Koncentrálj, és csak az a bizonyos "sárga" köves úton közlekedj.

Reménytelen szálakat próbálok összekötni, párosítani, hogy végre megtaláljam azt az utat, vagy ösvényt, amit életem végéig követni akarok. Még ha egy-egy gubanc is utamban áll, kellő akarattal és kitartással , meg tudom oldani, vagy egyszerűen csak tovább lépek, és a gondokat magam mögött hagyva, soha se nézek vissza. De mi van, ha még is a rossz útra tévedek. Te a jó irányban mész tovább, én meg nem tudom, hogy milyen veszélyek várnak még rám. De talán egy kis utca, nyílik meg előttem a sötét jövőben.

Fedetlen. Tiszta, és sima. Tükörfényes. Érintetlen. Néhol vékonyabb, máshol pedig vastagabb. Pihe könnyűnek érzem magam, amint a jégre lépek. Majd elindulok befelé. Minden egyes lépésnél, a szívem nagyot dobban és , még nagyobb levegőt veszek. ' Tényleg beljebb akarsz menni? ' Körülnézek, de a hófödte tájon kívül, semmi sincs a közelemben. Lépéseim egyre nehezebbé, és félelmetesebbé válltak. Mihelyst a cipőm talpa ismét a jeget súrolja, valami más hallatszik. Egy apró, de még is mély repedés. A szememmel a partot kerestem, de nem látszott,hiszen az a gyönyörű de még is "visszataszító" köd borított mindent. Lassan, és megfontoltan haladtam tovább. De egy rossz mozdulat által, már csak a jég hideg vízben találtam magam, majd ugyan azt a hangot hallottam.

Először betűk, szavak, majd mondatok fogalmazódnak meg bennem. Minden egyes sorban új élményeket vetek papírra. És ha nem tetszik, pár mozdulat, és a lap ismét tiszta, és üres. Annyi mindent tehetek. Rajzolhatok köröket, esetleg boldog mosoly. Vagy talán firkáljam össze? Esetleg vágjak ki belőle valamit, vagy tépjem szét? Vagy simán csak hajtogasam össze, vagy gyűrjem és dobjam ki? Vagy levelet írjak? Netán bosszút?

Rettegni valami olyantól, ami talán meg se fog történni. De ha még is, mindig a legrosszabbra számítunk. Nem gondolunk bele, hogy tehetnénk is ez ellen, hogy ne történjen meg. Rettegek. Félek. Félek, hogy nem fog sikerülni. Ha nem sikerül, csalódást okozok, és nem viselném el. Csalódást okozok magamnak, és többször nem tudok a tükörbe nézni. Annyi gondolat kavarog fejemben, és hogy szorítsak helyet még benne? Felejtsek el régebbi dolgokat emiatt?

Szóval tényleg létezik tiszta, és örömteli boldogság. Minden ember, az életében ezt keresi, talán csak egy pillanat az egész, vagy több hétig, akár hónapokig tart. Bármeddig is, élvezni kell, minden egyes mozzanatát. Sokan megtalálják ezt a fázist az életükben, és onnantól kezdve soha nem engednék el, a sajátjuknak akarják, és nem szeretnék megosztani mással, hiszen akkor máris veszít a varázserejéből. Ha minden embernek adnák egy napra, igaz boldogságot, vagy szerelmet , biztos hogy a hátralevő életében, máshogy állna az egész világhoz. Hiszen átélhették azt, amit valaki örökké keres, de még se találja meg. De épp az a probléma, hogy lehet, hogy pont előtte van, csak nem veszi észre, hisz ebben a rohanó világban, senki se törődik a legapróbb dolgokkal.

Mennyi furcsa gondolat egyszerre. Vajon ez a sok információ hol fér el? Abban a kis fejben, ami minden egyes embernek van? És , hogy tudunk, mindent "elmenteni". És aztán ismét- meg ismét újra felidézni ugyanazokat az emlékeket, eseményeket, verseket, vicceket. Szóról- szóra. Vajon hol vannak ezek? És kézzel miért nem lehet megfogni ezeket. És miért nem lehet kitörölni se?

last...in 2009

Az a bizonyos utolsó 1 óra. 52 perc még 2009 ből. De, hogy őszinte legyek nem annyira dob fel ez az egész, hiszen csak még egy év. Még hány, meg hány évet megélhetek, mint egyedülálló, mint nyugdíjas, mint boldog, mint szomorú, mint szerelmes ember. Sok év áll még előttem, és ahogy haladunk, az évekkel, annyival több lesz a hátunk mögött. És ha megállunk egy pillanatra, és belegondolunk, rövid időnek tűnik, pedig nem. Hány meg hány szilveszter este, hol egyedül, hol szeretekkel, hol barátokkal körülvéve. Minden évben, más és más lesz ez az este. Lehet, hogy eltervezed, és teljesen már lesz az eredmény, de úgy is örülni fogsz neki, mert az emberben van egy különös sponteanitás, ami élvezi, ha valami még se a tervek szerint alakult. Talán mire az utolsó bejegyzésemet írom most, lehet, hogy már vége is az évnek.