Hogy mit is mondhatnék, de ironikusabban írhatnék. Vagy én változtam meg, vagy a körülöttem lévők. De egészen helyrerázódtam. Még a néha egyedül is maradok, élvezem azt a kis csendet ami körülvesz. Csak én és a gondolataim. Majd meghallom a busz zötykölődését, vagy a villamos nyikorgását, és feleszmélek. Különös dolog történt velem vasárnap este hazajövet a villamoson. Egy pár ült mellettem, de olyan igazán boldog. A lányon nem akadt meg túlságosan a szemem, de a fiúnak valahogy annyira erős kisugárzása volt, hogy muszály volt néha egy-egy kósza pillantást oda vetnem. Mikor elbúcsúzott a barátnőjétől, leült velem szembe. Vissza fogtam magam, hogy ne vegyen észre engem. Elővett egy könyvet. És hihetetlen módon, de a kedvenc kötetemet forgatta a kezében. A szememmel a sorokat követtem. Feleszmélt, és az ajtóhoz sietett jelezni. Majd elrakta a könyvét, és leszállt. Az ablakból figyeltem, majd rám nézett és egy mosollyal mondott viszlátot.